Egyik májusi borongós, kissé hűvös napon történt itt Surányban. Elég cudar időjárás volt, de ez mit sem számított a mi kis örökmozgó három és fél éves Jázminkánknak. Reggel ugyanúgy vette az irányt a kertbe, mint máskor, keresve a kicsi négylábú barátját… a szomszéd fekete kiscicáját. A gyerek önfeledten rohangált, hancúrozott órákon át az egyre szelesebb időben. Igaz, hogy az időjárásnak megfelelő volt az öltözéke, de az meglepetés volt számunkra, amikor egy nagyot tüsszentett. Anyai fül, ami bármilyen hangzavaron keresztül is meghallja a gyerek hangját, jelzését… felkaptam a fejem és már indultam is „ellenőrizni” a helyzetet. És milyen jól tettem, mivel két kis hideg kezecskével és egy szemmel nem látható nedves nadrággal találkoztam. Hát, igen. A cica szeretgetése nem hagyott időt a szükség elvégzésére a bilibe. Minden jel arra mutatott, hogy egy kicsit kifutottunk az időből, és a gyerek megfázott. Orrocskája már nedves volt és újra tüsszentett.
