Kérdem tőle: - Te nem a mi finom és egészséges ganodermás kávénkat iszod? Erre vállat von, és bocsánatkérően elmosolyodik: - Ehhez (és felemeli a cigit tartó kezét), ez jár (és felemeli a kávét).
Tudja, hogy öli magát, és mégis… Olyan ez, mint amikor tovább mész az úton, amelyikről biztosan tudod, hogy szakadékba vezet. Nem állsz meg, nem kanyarodsz el, nem mész másik irányba. Mert valahol a szíved legmélyén, valahol ott nagyon mélyen, vágysz, és készülsz a megsemmisülésre. Tisztán csak megszokásból. Mert hosszú évek során, amíg gyermekből felnőtté cseperedtél, sokszor, túl sokszor semmisültél meg szüleid, tanáraid, „jóakaróid” rád kilőtt szavaitól. Sokunkban önpusztító programok futnak. Valahol valamikor beindult egy ilyen program, és nem hagyja, hogy kiszabaduljunk a körből, hogy változtassunk, hogy szeretettel és elfogadással gondoskodjunk saját egészségünkről, végső soron saját életünkről. Nem változtatunk, amíg az élet ki nem kényszeríti. Mert előbb-utóbb kikényszeríti, de sok esetben akkor már késő… (nekünk sokat segített Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata c. könyve)
Mindenkinek saját magának kell végig mennie az útján. Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy változtat-e, hogy kilép-e a lefelé húzó spirálból, saját magának kell éreznie, hogy valami mást szeretne. Ha pedig meghozta a döntést, hogy jobban akar élni, egészségesebben, akkor, és csak akkor tudok én segíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése